Robotprogramozás iskolásoknak

Oszd meg másokkal!

Desktop

Az elmúlt két tanévben több száz diák tanult tíz kerületi általános iskolában tizenöt robotprogramozó szakkörben. A második esztendő már fantasztikus eredményeket hozott: áprilisban, a IX. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen az ötödikesek korcsoportjában az Újbudai Robotok 1-es csapata lett a bajnok, a hatodikos fiúk harmadik helyezést értek el, míg a hetedik–nyolcadikosok csapata nyolcadik lett, számolt be az eddig elért eredményekről az önkormányzat oldala.

Idén is folytatódik a program: a 2018/2019-es tanévben induló alapszintű szakkörökre a kerületben lakó, illetve az újbudai általános iskolák valamelyikében tanuló negyedikes-ötödikes, valamint hatodikos-hetedikes-nyolcadikos diákok jelentkezhetnek. Az október elejétől kezdődő foglalkozásokat havonta négy alkalommal, minden héten ugyanazon a napon tartják az iskolákban Lego Mindstorms EV3 robotok segítségével. A maximum 15 fős foglalkozások időtartama másfél óra (kétszer 45 perc).

Azok a gyerekek, akik részt vettek a tavalyi oktatáson vagy már rendelkeznek ilyen ismeretekkel, emelt szinten, haladó csoportokban tanulhatják a robotprogramozást. A tavalyi nyertesek számára lesz egy tehetséggondozó, versenyző csoport is. 

Újdonság, hogy idén a legmenőbb Raspberry Pi 3 Model B-hez kapcsolódó, elsősorban felsősöknek ajánlott kezdő tanfolyam is indul, ahol az otthoni elektronikai eszközök működtetésének programozását és a Python nyelvet tanulják a résztvevők. Akik ide jelentkeznek, a szakkör végén maguk tudnak majd zenelejátszót, riasztót és lakásvezérlőt programozni, ami – LED-ekkel szimulálva – adott időben kapcsolja fel és le a lámpákat. Megtanulhatnak olyan termosztátot is készíteni, amely automatikusan vezérli a szobai hőmérsékletet.

A kurzusok díja havonta 12 ezer forint, de az önkormányzat támogatásával az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát megtéríti, szüleikre tehát csupán havi 2400 forint hárul. A jelentkezőket az előző tanév tanulmányi eredményein alapuló prioritási sorrendben támogatják. Az első féléves tanfolyam vizsgával zárul, ennek alapján a Smart 11 Kft. a legjobb eredményt elérő diákokat további támogatásban részesíti, így ők csökkentett havi díjfizetéssel vehetnek részt a második félévi kurzuson. A vizsgán a teljes tandíjat fizető tanulók is számot adnak tudásukról, és eredményeik alapján bekerülhetnek a következő félévben támogatottak körébe.

A tanfolyamra a jelentkezési határidő: 2018. szeptember 21.

Jelentkezni ezen az oldalon az űrlap kitöltésével lehet.

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek