Szombaton megtekerhetitek a wurlitzert a Szent Gellért téri és a Bikás parki metrómegállókban

Desktop
(forrás: BKV)
(forrás: BKV)

"Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak. A BKV Zrt. ezúttal a július 20-ai, első Orgonák éjszakája országos programhoz csatlakozik, együttműködve a Filharmónia Magyarországgal, így ennek köszönhetően az M4 Kálvin tér, Szent Gellért tér és Bikás park megállóinak galériáján hangzik majd fel egy-egy wurlitzerből az orgonaszó." - írja a BKV a Facebook-oldalán.

Ezen a napon - 10:00 és 22:00 óra között – késő estig az arra járó utasok is megtekerhetik a zenegépet és válogathatnak, hogy mely dallamok szólaljanak meg.

Este 7 és 10 óra között a Fővám téri gyalogos aluljáróban lesznek 15 perces minikoncertek élő orgonajátékkal.

A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal rendezi meg az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményt, amelynek célja felhívni a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére, valamint az, hogy értékes ismereteket közvetítsen a hangszer történelmével, működésével, építésével és jövőjével kapcsolatosan.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?