Kevesebb busz járna a hőségben: egyetértenétek vele?

Oszd meg másokkal!

Desktop
A MAN Lion City tesztbuszán nem volt probléma a klímával (fotó: ittlakunk.hu)

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) szerint a hőségriadó idején ritkítani kellene a közösségi közlekedési járatokat délelőtt 11 és délután 3 óra között, hogy hosszabb fizetett pihenőidőkkel csökkentsék a járművezetők leterheltségét és a baleseti kockázatot.

A KSZOSZ hamarosan írásban kéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket - a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) -, hogy mielőbb dolgozzanak ki kánikulai menetrendet, amely a szokásosnál jóval kevesebb járat indítását tartalmazza. A kánikula ugyanis a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőkre legalább olyan hatással van, mint az utasokra, de a vezetők nem szállhatnak le néhány megálló után.

A szakszervezet által javasolt "közlekedési sziesztát" elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amelyeken nem légkondicionált járművek közlekednek. A tartós kánikulában a légkondicionáló sem sokat segít, hiszen az ajtókat 1-2 percenként ki kell nyitni, nincs is idő lehűteni a belső teret.

Ti mit gondoltok? Egyetértetek az ötlettel vagy sem? Szavazzatok!

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek