"Békebeli" hentesbolt a Bartók Béla úton

Desktop
(forrás: ittlakunk.hu)

Jobb időben arra járva a bolt előtti asztaloknál jóízűen falatozó emberek, valamint a kellemes illat miatt elhatároztuk, hogy egyszer benézünk Ica mamához. Ez tegnap meg is történt, és egyáltalán nem bántuk meg.

A Bartók Béla út és a Vásárhelyi Pál utca sarkán található húsbolt a klasszikus értelemben vett hentesüzletnek tekinthető, mivel a tőkehúsok mellett helyben fogyasztható kolbászt, hurkát, grillcsirkét, oldalast stb. is kínál, ráadásul amíg ott tartózkodtunk, szinte csak falatozni vágyók tértek be az egységbe.

Udvarias kiszolgálást ígért a bolt honlapja, ezzel nem is volt semmi gond. Középkorú hölgy szolgálta ki az éhes embereket, kedvesen, de gyorsan, mivel állt mögöttünk a sor. A képen látható kolbász-mustár-kenyér-uborka összeállítást választottuk, amiért 550 forintot kellett leperkálnunk.

Nem mondanánk sem túl soknak, sem túl kevésnek az összeget. A kolbász íze, illata, állaga teljesen rendben volt, lehetett volna egy kicsit fűszeresebb, de hát ízlések és pofonok... Utólag azt mondjuk, vehettünk volna két darabot is a kolbászból, mert egy utólag kevésnek bizonyult egymagában, mivel fizetni súly után kell, akkor értelem szerűen többe lett volna a lakoma.

Az üzlet teljesen tele volt ebédidőben. A mellettünk grillcsirkét fogyasztó úr például törzsvendégnek számít, nemcsak helyben szokott ebédelni, hanem sokszor hazaviszi az 1550 forintért árult egész grillcsirkét, és akkor napokra megvan az ebédje.

Összegezve a tapasztalatokat, aki a régi típusú hurka-kolbász ízekre vágyik, keresse fel nyugodtan Ica Mama Húsboltját, nem fog csalódni.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?