Itt vannak a Teampannon első látványtervei a Dél-Budai Centrumkórházról

Desktop
Kép: Teampannon
Kép: Teampannon

Az Egészséges Budapest Program egyik legjelentősebb beruházásának tervezésére két nyertes pályázat is érkezett, most az egyiket, az M-Teampannon tervezőirodáét nézheted itt meg - szóval akár ilyen is lehet majd az új szuperkórház.

(A közbeszerzési eljárás a tervezésre lezárás előtt van. Most fogják kiválasztani a két nyertes pályázat közül azt, amelyik majd meg is valósul.)

A DBC (azaz Dél-Budai Centrumkórház) zöldmezős beruházásban készül el: az előző forduló két nyertese az első díjat kapott, Noll Tamás nevével fémjelzett M-Teampannon Kft., és a másodikat elnyerő Rutkai Pál András építészmérnök.

A Team Pannon csapata  világos, átlátható térstruktúrára törekedett, fontos tervezési alapelvük volt az áramlás elősegítése, mind a belső térszervezéssel, mind a külső tömegformálással. Ezt segítik elő a szilvamag alakú ápolási épülettömbök és az amőba alakú gyermekápolási épület is. A harmadik kiemelt szempont pedig a természetes fény beengedése: a kialakított térstruktúra fontos elemei a belső télikertek, illetve a klímaudvarok sorozata - foglalta össze a Magyar Építők.

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek