Több mint két évig rejtegette a nagyapja holttestét – és az ő pénzéből élt addig

Desktop

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték annak a 27 éves férfinak az ügyét, aki megölte a nagyapját, majd eladta a lakását, és a nyugdíját is rendszeresen felvette. Az idős férfit sokáig eltűntként keresték. Az iratokat most adták át az ügyészségnek.

A 27 éves budapesti M. Márk még 2015. április 4. és május 20. között megölte a 82 éves nagyapját, annak újbudai lakásában. A holttestet egy szeméttárolóba tette, és eleinte az újbudai lakás garázsában, aztán egy kőbányai garázsban rejtegette.

M. Márk később megkérte egy ismerősét, a 82 éves budapesti M. Györgyöt, hogy játssza el – fekvőbeteg – nagyapja szerepét az újbudai lakás eladásánál, illetve csináltassanak előtte M. Györgynek új személyigazolványt a nagyapja nevével és adataival. M. György több adásvételi szerződés is aláírt, M. Márk így értékesíteni tudta az újbudai ingatlant, a hozzá tartozó garázst, valamint egy autót, és hozzáfért a nagyapja bankszámlájához is.

Az eltűnt fia 2016 novemberében tett bejelentést a rendőrségen, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. A nyomozók az idős férfit eltűntként körözték, de mivel a körülmények az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az eltűnés tisztázása érdekében 2017 márciusában büntetőeljárást indított.

Az életvédelmi nyomozók 2017. június 9-én M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták az idős férfi holttestét. A nyomozók a 27 éves férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök M. György ellen közokirat-hamisítás miatt folytattak nyomozást.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?