Busók Kelenföldön!

Oszd meg másokkal!

Desktop
Fotó: travelo.hu
Fotó: travelo.hu

Valódi mohácsi busók és délszláv talpalávalót játszó zenekar várja Kelenföldön azokat vasárnap, február negyedikén délután az Albert utcai óvodakertben, akik mulatva búcsúztatnák el az idei telet. 

A Mohácsról érkező busók, akik hagyományos jelmezükben búcsúztatják a telet, az Albertfalvi Közösségi Ház elől indulnak 14.50-kor, onnan a Kondorosi Uszoda érintésével az Albert utcai Óvodakertig menetelhetnek az érdeklődők. A tradicionális kelenföldi lecsófesztivál színhelyén meg lehet majd kóstolni a busóbabot, azaz a mohácsi sokácok különleges, cserépedényben készülő babgulyását is. Ezt követi a tűzgyújtás és a körtánc.

A Gyékényes utcában február 3-án 20 órától kezdődik a hagyományos farsangi bál. A talpalávalót a helyi táncos lábú közönség egyik kedvence, a Bulletproof Band szolgáltatja, de lesznek táncbemutatók, valamint meglepetés- bűvészműsor és jelmezverseny is.

Az Őrmezei Közösségi Házban ugyanezen a szombaton 10–14 óra között rendezik meg a télűző eseményt, amelynek házigazdája a Vadrózsák Néptáncegyüttes lesz. A szokásos táncház mellett kézműves foglalkozás színesíti a programot, az elmaradhatatlan farsangi fánkot pedig szabad téren sütik majd a Cirmos ligeti tűzrakóban.

A Kelenvölgyi Közösségi Házban ugyanakkor farsangi sváb bál várja a mulatni vágyókat.
 

(A teljes farsangi programkínálatot megtalálod az önkormányzat oldalán is.)

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek