Pálosok nyomában – világszenzáció az AVE-ban

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: AVE Kiállítóház)

Négy évvel ezelőtt egy már szinte elfeledett helyszínen kezdtek munkába a Balaton környékén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének munkatársai. Az egykori, balatonszemesi Pálos kolostor régészeti kutatómunkájához az egyetem mellett a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, az önkormányzat és a Civil Régészeti Alap összefogása adott lehetőséget.

A feltárás minden évben szolgált valami különleges meglepetéssel. 2016 csúcslelete egy pálos szerzetest ábrázoló szoborfej volt. 2017-ben a szentély feltárása adott témát minden középkorral foglalkozó kutatónak, hiszen olyan dolog látott napvilágot, aminek eddig se adata, se nyoma nem volt ebből a korból, egyelőre teljesen egyedülálló hazánkban.

Ez a gótikus minuszkulákkal (kisbetűkkel) megfaragott alapkő, és az alóla előkerült, az átépítést is datáló pénzek szenzációnak számítanak. Egyedülálló régészeti különlegesség ez a Balatonszemes Barát-dülői pálos kolostor szentélyének feltárása során előkerült alapkő, ami még Európában is szenzációnak számít. Létezését eddig nem is sejthette a szakma. 

Egy négybetűs feliratot tartalmaz gótikus írással „O.S.O.P.”, mely rejtély megfejtése még jó ideig várat majd magára . Sem a magyar régészetben, sem az európaiban eddig ebben a korszakban nem találkoztak alapkő letétellel, ami mint tudjuk, külön szertartással jár. A liturgia-történelemben jelenleg nincs ilyen példa, ezért külön kutatást igényel. A templom szentélye is rejtett izgalmas felismeréseket, hisz az alapkő egy átépítés, bővítés része, a korábbi templom alapfalai 2017-ben mutatták meg magukat először. 

A Barát-dűlő lelete átértelmezi a régészek, történészek, művészettörténészek eddigi ismereteit. Ennek eredményeként a jövőben több helyszínen is szándékoznak szondázó ásatásokat végezni. a pálos-kutatás felébredt Csipkerózsika-álmából!

Ezen feltárt leletek anyagaival debütál - Pálosok nyomában - sorozat című kamara kiállításunk I. tárlata, mely 2018. február 27-éig megtekinthető az AVE Kiállítóházban.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek