Rózsátnevető Waldorf Óvoda

1113 Budapest, Diószegi út 44. | +36-30-701-1123 | http://rozsatneveto.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

Óvodánk működése a Waldorf-szellemiséghez igazodva a mai napig a szülők összefogásán nyugszik. Fenntartója a Dél-budai Waldorf Egyesület, tagjai a mindenkori közösségbe tartozó családok, vagyis az idejáró gyerekek szülei. A fenntartói munka nem hierarchizált, erősen épít a közösségi szemléletre, és az anyagi támogatás mellett a kétkezi munkát is magában foglalja.

A Waldorf-óvodák hagyományosan reggel 7.45 és 13 óra között tartanak nyitva, azonban a körülmények változása egyre szélesebb körben teremt új igényt az egész napos foglalkozás biztosítására ebben az óvodatípusban is. 2013-tól már nálunk is két program közül választhatnak a szülők: a hagyományos félnapos mellett a délutáni foglalkozást is magába foglaló egész napos lehetőség is nyitva áll. Ezt az utóbbi lehetőséget inkább a nagyobb óvodások veszik igénybe, a Waldorf-pedagógia ajánlása szerint ugyanis a közösségben töltött időt, ami sok ingerrel látja el a gyerekeket, lehetőség szerint a csendes, nyugalmasabb otthonlét követi. Ez magyarázza a Waldorf-óvodákban szokásos gyakoribb óvodai szüneteket is: a gyerekek időközönként belefáradnak az óvodai létbe, és szünetet igényelnek (gyakran meg is betegszenek). Ezek a szünetek a Waldorf-óvodákban (kb. 6 hetente egy-egy hét) a pedagógiai program részét alkotják, vállalásuk a jelentkező családok részéről felelős döntést feltételez.

Kapcsolat:

Telefon:+36-30-701-1123
Email:rozsatneveto.ovoda@gmail.com
Honlap:http://rozsatneveto.hu
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek