A szerethető, a nézhető, az ehető Karinthy
Karinthy Márton színházrendező és író, rendezői, írói munkásságáért, kulturális és közéleti tevékenységéért, eddigi életművének elismeréseként 2013-ban kapta meg a díszpolgári címet.
Az idén 32. évébe lépő Karinthy Színház már végképp beírta magát a „történelembe”. Előadásait, bemutatóit számon tartják. Dr. Karinthy Márton kitartó munkájának gyümölcse beérett, a Kossuth- díj, Regionális Príma-díj mellett megkapta a díszpolgári oklevelet is a múlt évben.
- Kevesen tudják, hogy Ön a színháztudományok doktora.
- Nem én vagyok az első a családban, aki doktori címmel rendelkezik. Édesapámról is csak kevesen tudták, hogy nyelvészetből doktorált. Ez csak egy cím, megszerzése olyan legyőzendő akadály volt számomra, amit le kellett győzni.
Sokkal érdekesebb volt a szakdolgozat elkészítésének „eredménye”, a színház mellett az írás is életem része lett. A dolgozatból „született” második kötetem „A vihar kapuja”. Témája természetesen a színház, a rendezői szakon töltött négy főiskolai év. 2011-ben beszédvizsgaként a tanítványaival Máté Gábor színpadra is állította. Érdekes volt a diákok visszajelzése, „..mintha rólunk írták volna, …akkor is ugyanígy történtek dolgok, mint ma?”
- A mai diákoknak nehezebb színházat „csinálni”? Örömmel mennek színházba?
- Nehezebb, de kell és lehet is! A mi korosztályunkat még „kivezényelték” egy-egy előadásra. Ma ezt nem lehet megtenni. A jó színházzal azonban a mai fiatalok is meghódíthatóak. Gyermek és ifjúsági előadásainkra szívesen jönnek, ezek is ugyanolyan sikeresek, mint a „felnőtt” előadásaink. Lassan talán újra visszakapják a színházak azt a szerepet, amit a mi időnkben betöltöttek.
- Több, mint harminc éve vezeti a Karinthy Színházat, még sose halottam panaszkodni. A színház működését nem övezik botrányok. Mi a titok?
- A színház panaszkodása sok esetben a fenntartónak szól, tőle függ a támogatás nagysága. Ha több a pénz, egy-egy költségesebb, látványosabb bemutató is belefér az adott évadba. A Karinthy egy magánszínház, addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. Ha rossz döntést hozok, akkor nem az állam vagy az önkormányzat, hanem az én viselem annak az „árát”.
A színházak körüli botrányt mindig kívülről generálják. Soha nem a szerző politikai hovatartozása, hanem a megírt mű a döntő! Ha a szóbeszédre és egyébre adtam volna sok értékes, sikeres bemutatónk maradt volna el. A politikai csatározásoknak csak a nézők látják kárát, nem színházba valóak ezek.
- Azért volt idő, amikor a korlátokat feszegette.
- 1992-ben mi mutattuk be az első „meleg” témájú darabot, Crowley „Fiúk a csapatból” című művét. Akkor ez tényleg újdonság volt a magyar színpadon. Kicsit tartottunk is a fogadtatástól, de a siker minket igazolt. Az eltelt 22 év alatt több homoszexualitással foglalkozó darab – Korai fagy, Kakukktojás, Az Őrült nők ketrece, Lassú felmelegedés – kapott helyet a színházam repertoárjában. Ezek mindig a demokrácia akkori kereteit feszegették, hiszen a kisebbségekkel való bánásmód mindig a demokrácia adott fokát teszteli.
- Amikor a múlt év novemberében megkapta a díszpolgári oklevelet, sokan csodálkoztak. Nem hitték el, hogy még csak most lett e cím birtokosa.
- Ugyanígy jártam a Kossuth-díjjal is. Mindkét elismerést a közhiedelem előbb adta oda nekem. Azt hiszem ez így jó is. Öröm, hogy sokan már korábban nekem ítélték. És öröm volt most valóban megkapni.
A Karinthy Színház a múlt évtől az új előadó-művészeti törvény révén a kiemelt kategóriába került.
Ha a Kispipa Étterem környékén jár, megkóstolhatja a Karinthy palacsintát, melyet „a mi Karinthy Mártonunkról” neveztek el.
(sztorma(HCJD)
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!